Túrabeszámolók 2012

2012-es programjaink röviden:

2012.12.30. Nyúl, Szilveszteri nyúl a pácban

Az óévet kellemes, forraltboros túrán búcsúztattuk a nyúli Kökörcsin körtúrán. A pompás, ragyogó napsütéses túránkon betértünk a híres, több, mint 500 éves Sárkánylik pincébe egy kis bórkostolóra és a Szél Fiai Fogadóba is, ahol remek hangulatban költöttük el fenséges ebédünket. Habár a körtúrát végül kissé lerövidítettük, szívesen gondolunk vissza vidám barangolásunkra! Boldog Új Évet Minden Kedves Túratársunknak!






2012.10.20. Vinye, Cuha-völgyi séta

A legutóbbi sikeres családi rendezvényünk után ismét a kisebbek kedvébe igyekeztünk járni. Kora reggel találkoztunk Vinyén, ahonnan az ország legszebb vasútvonalán átvonatoztunk Porva-Csesznek vasútállomásra, ahol a gyerekek nagy örömére ki lehetett próbálni a vasúti sínen közlekedő kézi hajtányt. Innen két utat választhattunk vissza Vinyére, akik kisebb gyermekkel érkeztek,ők a Cuha-völgyön keresztül folytatták útjukat, a bátrabbak és fáradhatatlanok:) a Zörög-hegynek vágtak neki. Délután a Vinye.hu büfé játszóterén mulattuk az időt. Ismét egy könnyed túranapon vagyunk túl, ahol mind a gyerekek, mind a felnőttek remekül érezhették magukat, kíváló alakalmat adva arra, hogy a kicsikkel megkedveltessük a túrázást.





2012.10.06. Bakonybél Családi piknik

Napsütéses szombat délelőtt sokadmagunkkal a Bakonybéltől 2 km-re Pápa felé található Gerencepusztai tisztáson talákoztunk. Aki tehette, mindenki hozta magával gyerkőceit, így gyerekzsivajtól volt hangos a káprázatos bakonyi erdő. A gyerekekkel - akik előtt le a kalappal, mert az 1évestől a 12évesig mindenki sikeresen teljesítette - kis körtúrát is tettünk: A Szarvad-árkon keresztül másztunk fel az Odvas-kő-barlanghoz, ahol a csöppségek keresték az Odvas-kői barnamedvét:), majd a piros jelzésen tértünk vissza a bázisunkhoz, ahol a délutánt kellemes szalonnasütéssel és focival töltöttük. Remek piknik volt, igazi családbarát programokkal.



Iratkozz fel hírlevelünkre

Iratkozz fel hírlevelünkre

BKTE - Bakonyi Kalandorok Turista Egyesület