slideshow 1 slideshow 2 slideshow 3 slideshow 4 slideshow 5 slideshow 6 slideshow 7 slideshow 8 slideshow 9 slideshow 10 slideshow 11 slideshow 12

Jelenlegi hely

A Tátra Gerincein

A TÁTRA GERINCEIN 1. nap

2013. augusztus 16. péntek

Gyömbér 2043 m, Chopok 2024 m

Már jó néhány napja, hogy hazajöttünk a hegyek közül, már jó néhány napja, hogy hiányzik a hegyek ölelése, már jó néhány napja, hogy visszatértünk a régi kerékvágásba, de tudom - sokadmagammal egyetemben - még oly gyakran visszakacsintgatunk, újra és újra ámulatba ejt a fenséges hegyek csodavilága a végtelen tornyokkal, a csipkés csúcsokkal, a sziklás, néhol keskeny, szédítő gerincekkel, a változatos növényzettel borított hegyoldalakkal, a gyöngyöző patakok díszítette völgyekkel és a mosolygó, smaragdzöld színű tengerszemekkel, a beléjük zuhanó kőtengerekkel, a morénákkal és sorolhatnám…

Most már teljes mértékben megértem azokat, akik a hegyek szerelmeseivé válnak, újra és újra újabb csúcsok felé vágynak. És már talán értem azokat is, akik ezt nem értik, akik némán végighallgatnak, amikor mesélek élményeimről, de nem értik, hisz nem érthetik, mert nem jártak még itt, nem érintette meg őket a csoda, nem kerítette hatalmába, nem ejtette rabul, nem láncolta magához… Így nem is tudhatják, hogy miért tekintgetünk még mindig vissza, hogy miért hiányzik a hegyek ölelése még ennyi nap után is. Hát tegyük fel a kérdést: miért? No, lássuk, mit is élhettünk át e sűrű, néhol talán túlzsúfolt öt nap alatt a Tátra Gerincein!

2013. augusztus 16-án, pénteken hajnali háromkor pattantunk ki az ágyból, gyors készülődés, és 4 órakor gyülekeztünk Győrben az egyik Tompa utcai benzinkútnál. Hát bizony nagyon korán volt… Akik külön utaztak, fél 9-kor találkoztunk velük Felsőszabadi (Trangoska) parkolójában. A korai indulás ellenére ekkorra mindenki készen állt a kalandra. A túratársak üdvözlése után el is készült a csoportkép az egyesületi logóval díszített molinó előtt. Egy kis túraismertetés és szerelvényigazítás után pontban 9 órakor nekivágtunk Szlovákia második leglátogatottabb hegységének, az Alacsony-Tátrának.

A zöld jelzést követve útvonalunk a Sebesér patak mellett haladt. Egy tájékoztató táblánál személyesen is meggyőződhettünk róla, hogy bizony nem leányálom a serpák élete. Mintegy negyven kilogramm tűzifa várakozott egy háti hordozóban arra, hogy valaki felcipelje a majd a 600 m szinttel magasabban lévő menedékházig. Borzasztó nehéz volt, megállni sem volt vele könnyű, nemhogy haladni, főleg ezen a nehéz, sziklás terepen. Minden tiszteletem a serpáké. Az ösvény egyre meredekebbé vált, a fenyveseket lassan felváltották a törpe fenyvesek, majd a berkenye. 1450 m magasságban a Halas-gödréhez értünk, ahol a víz szó szerint eltűnt a föld gyomrában. A völgy felső része még meredekebbé vált, itt bizony már jócskán lógott a nyelvünk. Pihenés közben friss, vitaminban gazdag áfonyát csipegettünk. Elkélt a frissítés. Pontban 11 - kor, ahogy felértünk a gerincre, feltűnt a Stefanika menedékház. Lelkes túratársaimnak készítettem pecsételő füzetet, amibe gyűjthették a menedékházaknál kihelyezett bélyegzők lenyomatait. A menedékháznál erőt gyűjtöttünk, hogy aztán nekiindulhassunk a csúcstámadásnak!

A menedékházban szemlélődvén felfedeztünk egy táblát, amely szerint a házat 1991 óta Igor Fabritius vezeti, aki több mint húsz év alatt összesen 173.000 (!!!) kilogrammnak megfelelő söröshordót, tűzifát és egyéb portékát hurcolt fel a hátán az épületbe. Az egész évben nyitva tartó menedékházat megközelíteni csak gyalogszerrel lehet. Egy szintén a házban lévő fénykép szerint, télen néha 30 m-es hóban!

A csúcsig hátralévő 300 m szintkülönbség leküzdése után negyed egy körül értünk fel az Alacsony-Tátra legmagasabb pontjára, a Gyömbérre (2043m). Itt aztán kattogtak a fényképezőgépek, készültek a szebbnél-szebb csúcsfotók mind a magassági kőnél, mind a fakeresztnél. Páratlan kilátás fogadott minket, Szlovákia összes középső és északi hegységeire, beleértve a Magas-Tátrát is.

A Gyömbér északról hatalmas hegytömbnek tűnik, 500 m magas falakkal, pillérekkel és szakadékokkal, amelyek a Bisztra- és a Ludár-völgy gleccserkatlanaiba szakadnak le. Az északi katlanaiban zergék és mormoták élnek. Déli lejtője kevésbé meredek, gránittömbök borítják, mi innen baktattunk fel a csúcsra.

Miután megebédeltünk a finom otthon készült szendvicseinkből, nekivágtunk az Alacsony-Tátra legnépszerűbb gerincszakaszának, a Deménfalvi nyergen keresztül haladtunk tovább a Chopok felé. Itt már kicsit szétszakadt a csapat, ki jobban sietett, ki kissé lemaradt az ámultba ejtő kilátás hatása alatt, de volt, aki minden pillanatot szeretett volna haza vinni és szinte megállás nélkül fényképezett. Egyik impozáns sziklatömbnél, ahol a bátrabbak egész a szélére kiálltak, szintén csapatkép készült. Fél három körül kapaszkodtunk fel a Chopok csúcsára, ahol talán még szebb kilátás fogadott, mint a Gyömbéren. Láttuk, hogy milyen gyors ütemben építik a Chopok déli oldalán az új felvonót, és megtekintettük az északi oldalon már átadott modern, 24 személyes kabinos, funitel rendszerű drótkötélpályát, amely a legkorszerűbbek közé tartozik a világon. Azért esett erre a rendszerre a választás, mivel a felvonó az erős, a 120 km/ó sebességet meg nem haladó szélben is biztonságosan üzemel. Ez azért fontos, mert a több mint 2000 m magas Chopok hegycsúcs Szlovákia legszelesebb vidékei közé tartozik.

A Chopok csúcsa után a meteorológiai állomás alatt lévő Kő-kunyhónál még kicsit megpihentünk, pecsételtünk, majd a sárga jelzést követve egy sziklás, néhol nagyon laza, aprókavicsos, kissé bokatörős úton ereszkedett le vidám csapatunk a Kosodrevina Hotelig. Itt úgy döntöttünk, hogy a négyüléses felvonót igénybe vesszük a maradék 300 m szintsüllyedés leküzdésére. Kényelmesen „levonóztunk” a Srdiecko Hotelhez, ahonnan egy negyed órás séta után fejeztük be mai körtúránkat. Hát bizony elfáradtunk, hajnali kelés, kora reggeli kocsikázás, kb. 15 km gyaloglás, jó 1200 m szintemelkedéssel fűszerezve… Nem sétagalopp. Öt órakor kocsiba pattantunk és irány Zakopane! Szerencsére minden nehézség nélkül este fél nyolckor már odaértünk szállásunkra, amely Zakopane legszebb részén, a Lengyel-Tátra lábánál, a sísáncok mellett lévő Pod Krokwią Kempingben volt. Birtokba vettük a hangulatos faházakat, melyeket saját fürdővel és konyhával is felszereltek, megvacsoráztunk, majd kifeszítettük a házunk elejére a már nélkülözhetetlen logós molinót. Nagyon hosszú és fárasztó nap állt mögöttünk, jólesett a korai pihenés.

 

A TÁTRA GERINCEIN 2. nap

2013. augusztus 17. szombat

Siklawica vízesés 1100m, Giewont 1894m

Mára eredetileg egy kőkemény gerinctúrát terveztem, jó 20 km távval és több mint 1500 m szintemelkedéssel. Ezen, ha nem is sokat, de kicsit könnyítettünk a fárasztó és hosszú előző nap után.

Fél kilences gyülekező után 9 óra körül sikerült belevetni magunkat a kalandba! Várt ránk bizony ma is emelkedő: 900 m-ről fel a Giewont 1894 m magas csúcsára. Utunkat a sísáncok alatt kezdtük.

A 20. század elején Zakopane a téli sportok központjává vált. 1911-ben rendeztek először nemzetközi síbajnokságot, míg 1925-ben építették a síugrósáncot, melyen – köszönhetően a modern kor technikájának – most is ugrottak. A sánc lábánál aki akart vásárolhatott kürtőskalácsot, egy lakókocsin hatalmas felirat: KURTOSZKALACZ, mellette mindkét sarokban magyar zászló díszelgett.

A sísáncok mellett elhaladva elértük a Tatranzski Nemzeti Park területét, amelyben a Tátra hegyvonulatának Lengyelországban található hegytömbje áll védelem alatt 1954 óta. Itt csatlakoztunk be a Lengyel-Tátra lábánál végigfutó sétaútba, a Droga pod Reglami-ba. Könnyed séta után elértük a Strazyska-völgy bejáratát, ahol egy kis szerelvényigazítás után megváltottuk belépőnket a Nemzeti Parkba. Talán kicsit furcsa nekünk, de a lengyelek ezért pénzt kérnek. No, nem kell nagy összegre gondolni, 4 zlotyi (kb. 300 Ft) egy felnőtt belépő, a kedvezményes csupán 2 zlotyi.

A 3 km hosszú Strazyska-völgy sokak szerint Zakopane legszebb völgye. Ezt mi is igazolhatjuk, felváltva a patak jobb és bal oldalán haladtunk, utunkat kisebb zúgok, lépcsők tették hangulatossá. Sok, szép mosolygós fénykép készült a patak partján. Kb. 40 perces sétával értük el a Strazyska-rétet (1042 m). Ezen a tisztáson is – a Lengyel-Tátrában már megszokott módon – a valaha itt élt pásztorok szállásai álltak, erre emlékeztettek az itt álló elhagyott pásztorkunyhók. Innen gyönyörű kilátás nyílt az előttünk emelkedő Giewont 500 m magas északi sziklafalára.

A rétről alig néhány perces sétával értük el a Giewont É-i fala alatt morajló Siklawica-vízesést, amely két lépcsőben, 23 méterről zuhogott alá. Igaz a vízhozama ilyenkor elég csekély, de így is megérte a kis kitérő.

A Strazyska-réten lévő menedékháznál erőt gyűjtöttünk a ránk váró mintegy 850 m szintemelkedés leküzdésére, ki kólával, ki friss csapolt sörrel, ki szendviccsel, ki helyi almás pitével.

Aki erősnek érezte a mai túrát, itt lehetősége nyílt könnyebb utat választani a Sciezka nad Reglami „hullámvasútját” végigsétálva visszatérni a szállásra. Balázs vezetése mellett ketten éltek is a lehetőséggel és három óra körül – amikor mi épp a Giewonttal küzdhettünk – le is értek a szállásra. Na, de ne szaladjunk ennyire előre…

A Strazyska réttől kemény emelkedő várt ránk a Giewont felé vezető sűrű fenyvesben. A piros és fekete jelzést követve hirtelen 300 m-t emelkedtünk az elágazásig. Nagyon jól bírta mindenki korra, nemre való tekintet nélkül! Innen még szebb úton vezetett az ösvény, a fenyőket törpefenyők váltották, és csodás panoráma tárult elénk. Itt már kaptunk egy kis ízelítőt a magashegyek világából, néhol kalandossá vált a turistaút nyomvonalvezetése kisebb-nagyobb sziklákon való átlépésekkel. A Siodlo 1630 m magas nyergén kicsit leheveredtünk a gyepen, majd újabb energia-bevitel után felkapaszkodtunk a Giewont alatti, 100 m-rel a csúcs alatt lévő nyereghez. Innen indult a csúcstámadás! Szombat lévén sejtettük, hogy nagy lesz a sor. A láncos, nehéz szakasz miatt feltorlódtak a turisták. Így csak a türelmesebbek és a bátrabbak vágtak neki a csúcsnak! Összességében jó egy órába tellett ennek a kis szakasznak a megtétele. Sok-sok sorban állás után a láncokkal biztosított, nehezebb, meredekebb részeken is lassú volt a haladás. Ráadásul a csúcsra kitehették volna a megtelt táblát, annyian voltak fent. Mint kiderült főként azért, mert a lefele jutás sem könnyebb, mint a felfele, ugyanúgy hosszas sorban állás után láncokon kapaszkodva lehet csak leereszkedni. A csúcson a nagy tömeg ellenére fantasztikus látvány fogadott.

A Giewont 1894 méter magas csúcsán hatalmas, 17,5 méter magas kereszt áll. A hegy alakja fekvő óriáshoz vagy indiánfejhez hasonlít, s emiatt legendák születtek róla. E szerint a lengyelek szabadító lovagjukat látják a furcsa alakú hegyben, aki állítólag addig alussza álmát, amíg nincs veszélyben a haza. Ha veszélybe kerülne, akkor felkel és megvédi a népét. Nyáron rengetegen keresik fel Zakopane szent hegyét, melynek csúcsáról remek kilátás nyílik a városra és a környező hegyekre.

A csúcs első megmászójának kiléte nem ismert, bizonyosra vehető, hogy a csúcsra pásztorok és vadorzók már évszázadokkal ezelőtt is rendszeresen feljártak. Az első név szerint ismert személy, aki a csúcsra feljutott: Franz Herbich volt, aki 1832-ben járt a csúcson. Úgy szintén ismeretlen a hegycsúcs nevének eredete, bár sok lengyel és külföldi kutató próbálja ezt kideríteni.

Három óra körül értük el a csúcsot, de lefelé csak jóval később tudtunk indulni. Tömeg, lökdösődés, tolakodás… Hát ide lehetőleg nem hétvégén kell jönni.

A láncokkal biztosított, nehezebb részt mindenki szerencsésen abszolválta. Ezután meg sem álltunk az 1335 m magasan fekvő Kondratowej Hali menedékházig. Láttunk utunk során gyönyörű (ezért ez a mesegomba), de veszélyes légyölő galócát, amely Egyesületünk logójának ihletője! Vártuk már nagyon, hogy előbújjon a jellegzetes „pásztorkunyhó” alakú, meredek nyeregtetejű menedékház.

Kis pihenő után a kéken leballagtunk Kuznicéra, majd visszasétáltunk a szállásunkra. Fél hét körül értünk le.

Hát ma is elég fárasztó napot tudhattunk magunk mögött! Este a közeli, hangulatos étteremben vacsoráztunk. Ettük a finom helyi sülteket, ittuk a fincsi csapolt söröket és mindeközben nagyokat kacagtunk… Talán akkor a legnagyobbakat, amikor felelevenítettük előző rendezvényünk, a szigetközi vízitúra legviccesebb momentumait… Mert ugye az volt bőven! Egy kis Tátra Totóval is kedveskedtem a résztvevőknek, a szintet 20%-ra húztamJ, aki ezt teljesítette, kapott emlékbe egy, a rendezvényt szimbolizáló hűtőmágnest. Naná, hogy elérte mindenki a szintet!

 

A TÁTRA GERINCEIN 3. nap

2013. augusztus 18. vasárnap

Czarny Staw Gasienicowy tó 1622m, Karb-nyereg 1853m, Koscielec 2155m

Ahogy az előző napokban már megszokhattuk, ma is csodálatos, verőfényes napsütésre ébredtünk, csupán néhány felhő tékozolt az égbolton, de a Lengyel-Tátra csipkés gerinceinek ölelését, és hívószavát így is tökéletesen érezhettük, hallhattuk. Bizony két kemény nap után kicsit már nehezebben ment az ébredés, kicsit már lassabban készültünk el, de újra nekivágtunk a csúcsoknak és mára még nagyobb hegyek, még nagyobb csúcshódítások ígérkeztek.

9 óra után ma is elindult a csapat, a Kuznicéig tartó jó félórás aszfalttaposást kihagytuk, inkább a 4 „helyi egységbe” kerülő kisbuszt választottuk. Kuznicén a szokásos túraindító értekezés után a sárga jelzést választva 1 órán keresztül kapaszkodtunk felfelé az 1 m híján 1500 m magas Miedzy Kopami-nyeregbe. Egyre inkább közeledtek a hatalmas gránittömbök. A Koscielec minél közelebb kerültünk hozzá, egyre ellenállhatatlanabbá vált. A Murowaniec menedékház előtti réten, csodás látványt nyújtottak az oly jellemző, már jól ismert pásztorkunyhók a Tátra hatalmas gerinceinek ölelésében.

A menedékháznál elköltött ebéd után laza fél órás sétát követően óriási tengerszemhez, az 1622 m tengerszint feletti magasságban fekvő Czarny Staw Gasienicowy tóhoz érkeztünk. A tó igazán impozáns: a romantikus fantáziánkat megmozgató kis szigetecskével díszített tavacska 51 m mély, melytől szinte karnyújtásnyira az égbe tör a Koscielec és a Lengyel-Tátra legvadabb gerince a Sas-út. Itt kicsit rápihentünk a ránk váró élményekkel teli, mászós ösvényre.

Jó kétszáz métert kapaszkodtunk a nagyon meredek hegyoldalon kacskaringózó turistaúton, néhol vissza-visszapillantva a hatalmas, de már egyre kisebb tóra. Ahogy felértünk a gerincre, mert ugye elsősorban az volt a túránk célja, hogy minél többször felülről, a Tátra gerinceiről csodálhassuk a tájat, a hegy másik oldalán sok-sok kis tengerszem kacsintott ránk. Itt bizony már nagyon kellett figyelni minden lépésünkre, a félrelépés itt akár végzetes következményekkel is járhat. A Karb-nyeregig végig a szédítő gerincen haladtunk. A nyeregnél fényképezés, frissítés, kisebb tanakodás arról, hogy ki-merre tart tovább, innen ugyanis a Koscielecre felvezető „turistaút” már kimondottan veszélyes, magas, meredek és tökéletes szédülésmentességet és lépésbiztonságot követel. Így aki nem volt biztos a dolgában, vagy nem érezte száz százalékosan felkészültnek magát, vagy csak egyszerűen ennyi neki mára éppen elég volt, a kék jelzésen a sok-sok tengerszem felé folytatta csodálatos útját a Murowaniec menedékházig. A társaság fele azonban nekivágott a cseppet sem könnyűnek ígérkező Koscielec csúcstámadásnak!

Az először könnyű utat hirtelen meredek sziklarepedések váltották, mint kiderült erre kellett haladnunk, ez volt a „turistaút”… Néhol sokáig kerestük a megfelelő fogást és így is bizony testünk sokszor az ideálisnál jóval nagyobbra nyúlt, akkorát kellett lépni, vagy fogni. Sok helyen a fő nehézséget az okozta, hogy ezt az utat sehol nem biztosították láncokkal, itt a természet ereje által kialakított köveket, sziklákat vehettük csak igénybe, akkor is, ha néhol túl meredeknek, vagy éppen túl simának és ezért csúszósnak bizonyult a terep. Kis csapatunk tagjai remekül vették az akadályokat, ennek ellenére az óvatosságra történő figyelmeztetésben és a biztatásban nem volt hiány. Láttunk olyan „versenyzőt”, akit hegymászó kötéllel biztosítottak a meredekebb részeken, ott ahol véleményünk szerint is bőven elkelt volna a láncos segítség. Elképesztően élveztük, felvettük a kesztyűnket, kinél éppen milyen volt, ferrátás, vagy biciklis, vagy éppen semmilyen, koncentráltunk a csúcs elérésére és csak másztunk és másztunk felfelé… Ez ugye nagyon nem a világ teteje, de akkor valahogy, mégis úgy éreztük. Egy óra mászás után felértünk a Koscielec 2155 m magas csúcsára!!! És tényleg csúcs ez az érzésJ Fergeteges, bámulatos, ami ilyenkor az embert hatalmába keríti. Nem is akartunk visszaindulni, csak csodáltuk a természet erejét, hogy milyen fantasztikus képződményekkel, és azok milyen csodás, ámulatba ejtő összhangjával ajándékozott meg minket, és milyen ici - picik vagyunk mi emberek, akik ott lent állnak a tó partján, már csak szinte észrevétlen aprócska kis porszemek… De legyőztük ezt a csodás hegyet, és most itt vagyunk a mi világunk tetején.

Ezt a pillanatot mindenki máshogy kívánta megélni, láttunk olyan helybélit, aki halál nyugodtan könyvet olvasott a csúcson, de volt, aki sütkérezett, volt, aki sietett tovább, ki tudja hova… Mi önfeledt boldogan és vidáman töltöttük ezt a fél órát, amíg a csúcson lehettünk. Itt természetesen elkészítettük a csúcsfotókat, ettünk, ittunk, majd óvatosan – hiszen tudtuk, hogy lefelé még nehezebb, még veszélyesebb – elkezdtünk ereszkedni… Hát nehezebbnek nem bizonyult, talán mi is kicsit jobban belejöttünk, de figyelni nagyon kellett, nehogy „kicsússzunk”… Hát ez bizony messze nem egy Bakonyi turistaút. Csodálatosan látszott a Karb alatti gerinc, ahol még együtt túrázott a teljes csapat. A lefele út is megközelítőleg annyi időt vett igénybe, mint a felfele.

A nyereg alatti ösvény egyre lankásabbá vált, sokszor megálltunk fényképezni és visszapillantottunk az így is hatalmasnak tűnő Koscielec grandiózus kőtömegére! Sorra megjelentek a tengerszemek és a patakok, amiket néhol köveken egyensúlyozva kellett keresztülszelni. Este fél 6 körül értünk vissza a Murowaniec menedékházhoz, ahol egy fél órás pihenőt tartottunk és csak meséltük, és meséltük az élményeinket. Ezután immáron végig a kék jelzésen lebaktattunk Kuznicéig, bizony ekkor már eléggé elfáradtunk.

A szállásunkra majdnem nyolc órakor értünk vissza, a csapat másik fele már korábban leért, így finom vacsorával vártak minket! Este megtartottuk a szokásos sörözős-élménybeszámolós mulatságot, majd korán nyugovóra tértünk, mert másnap még veszélyesebb utat, még a mainál is magasabb csúcsot terveztünk…

Hát hiába, evés közben jön meg az étvágy…

 

A TÁTRA GERINCEIN 4. nap

2013. augusztus 19. hétfő

Kaprowy-csúcs 1987m, Swinica 2301m

 

Ma eredetileg nagyon korán szerettünk volna indulni, hogy a Lengyel-Tátra legvadabb mellékgerincének, a Sas-útnak időben nekivághassunk. Az előző napok hosszú túráinak fáradtsága miatt azonban úgy döntöttünk, inkább kevesebbet megyünk, de azt kipihenten, biztonságosan. A már megszokott csodálatosnak ígérkező időjárás és a fél 9-es gyülekező után ismét buszoztunk Kuznicéig, ahol már kígyózott a sor a Kasprowy-csúcsra tartó felvonó előtt, ahol több mint egy órás sorban állás után végre elértük a pénztárt.

A kabinos felvonót 1935-ben kezdték építeni és alig fél évvel később már üzembe is állították! A függővasút útvonala két szakaszból áll, 1360 m magasságban egy közbenső állomást iktattak be. Már az építés körül is komoly viták alakultak ki a természetvédők és a beruházók között.  Ez ma is így van! A kabinok befogadóképessége kicsi, a bővítést azonban nem engedélyezik, nehogy nagy tömegek jussanak fel a csúcsra. Így a nagy tömeg – velünk egyetemben – jelenleg a pénztár előtt sorakozik, sokszor órákig, hogy jegyet kaphasson, hogy feljuthasson a csúcsra. A felvonó kapacitása jelenleg: max: 730 fő/óra.

40 zlotyit kellett áldoznunk a jegyre, de abszolút megérte. A szlovák-lengyel határon fekvő Kasprowy-csúcsról pazar kilátás nyílt, beláttuk a Tátra teljes nyugati oldalát és láttuk az 1938-ban épült meteorológiai állomást is.

Innen kettévált csapatunk: 2 gerinc közül választhattunk, mindkettő ösvény a szlovák-lengyel határon, a határkövek mentén fut. Akik nem vágytak már újabb magaslatokra, újabb hegymászásra, ők nyugatra tartottak, majd a Kopa Kondracka-nyeregtől (1863 m), lesétáltak a Giewont alatt fekvő, két nappal ezelőtt már megjárt Kondratowej Hali (1335 m) menedékházhoz és innen térhettek vissza Kuznicére a Hotel Gorski na Kalatowkach (1198 m) sörözőjét útba ejtve. Hozzáteszem ez a gerinc is, ha nem is olyan vad, mint a keleti, de itt is kellett küzdeni a „hullámvasúton”, néhol száz méter magasság le, majd fel…

A csapat kalandvágyóbb része nekiugrott a keleti gerincnek, megcéloztuk a 2301 m magas Swinica csúcsot. A gerincen haladva végig láttuk tegnapi csúcsunkat a Koscielect, amelynél még jóval magasabbra emelkedett a Swinica. A csodás turistaút fokozatosan egyre meredekebbé vált és hamar elérkeztünk a lánccal biztosított részekhez. Ide legalább raktak láncokat! A turistaút a Lengyel-Tátra talán legszebb völgyei felett vezetett, ahol bepillanthattunk ezekbe a tengerszemekkel teleszórt katlanokba. Azonban csak úgy csodálhattuk a pompás panorámát, ha megálltunk egy biztos, stabil részen, mert az ösvény egyre szédítőbb magasságokba kanyargott. Egyre több adrenalin szabadult fel bennünk, ahogy túránk során lánc láncot ért, tudtuk, hogy minden lépésre nagyon kell figyelnünk, és a láncot egy pillanatra sem engedhetjük el… A legnehezebb rész közvetlenül a csúcs alatt várt ránk, itt bizony mind a kezünk, mind a lábunk erejére szükségünk volt, hogy nagyokat lépve felhúzzuk magunkat. A torlódás miatt szűkös, szédítő párkányon várakoznunk is kellett, amíg a szembejövők leérnek és felszabadul a lánc. Így viszonylag lassan értünk fel Tátrai kirándulásunk legmagasabb csúcsára, a Swinicára. Ezt a csúcsot és a környéken lévő utakat tériszonyos túrázóknak semmiképpen sem ajánlom. A csodálatos panorámát nyújtó csúcson a már jól megszokott pihi, fotók és frissítés. Már mennyire alattunk volt és mennyire picike a tegnap még oly hatalmas Koscielec… Túl sok helyen nem mondtam ezt életemben, de ide nagyon-nagyon szeretnék még visszatérni. Mivel a tervezettnél jóval több időt vett igénybe a Swinica megmászása, és a mögöttünk álló 4 napos túrázás fáradtságait éreztük a testünk minden porcikájában, illetve a Zawrat felé várhatóan még nehezebb rész várt volna ránk, úgy döntöttünk, a csúcsról nem megyünk tovább a gerincen, hanem visszafordulunk és a Swinicka-nyeregtől (2051m) lesétálunk a fekete jelzésen a Murowaniec menedékházhoz (1505m).

A láncokon a lefelé ereszkedést sok helyen videóztuk, fényképeztük, nagyon élveztük a „sziklamászást”. A mentőhelikopter bizony egyre gyakoribb vendég volt az égbolton Zakopane és a Sas-út között. Igaz a klasszikus Sas-utat nem értük el, de a Lengyel-Tátra legkalandosabb részébe így is belekóstoltunk.

A Sas-út, a Magas-Tátra legkülönlegesebb útvonala: nagyszerű, de kemény gerincút, amely turistaút és mászóút elemeit keveri magában és a Kárpátok legvadabb kiépített mellékgerincén halad végig. Nehezebb részein igazi via ferrata, amelynek építése Walenty Gadowski lengyel hegymászó és tarnowi katolikus lelkész nevéhez fűződik. Az ő tervei alapján épült 1903 és 1906 között. A Sas-út technikailag nem nehéz, via ferrata besorolásban szinte végig B, 1-2 veszélyesebb átlépés lehet C. A nehézség az útvonal hosszának és a nagyfokú kitettségének köszönhető. A Sas-utat egyhuzamban nagyon nehéz bejárni.

A Murowaniec menedékháznál felszabadultan beszélgettünk, örültünk annak, hogy sérülésmentesen, tengernyi élménnyel gazdagodva tudhattuk magunk mögött az előző napokat, innen a már bejárt kék, majd sárga jelzésen tértünk vissza Kuznicéba.

A mai túrával a 2013-as Tátra Gerincein rendezvényünkre feltettük a koronát. Úgy gondolom, izomlázmentes láb nem maradt ügyes csapatunkban, de hiányérzettel sem távozott senki a hegyek karjaiból. A búcsúestet egy hangulatos Zakopanei étteremben töltöttük, a finom grillhúsokat csapolt sörrel kísértük és a már jól megszokott vidám hangulat sem hiányzott…

 

A TÁTRA GERINCEIN 5. nap

2013. augusztus 20. kedd

Zakopane, búcsú a hegyektől, hazautazás

Szállásadónk nem siettette a kiköltözést, így fél 11-re pakoltunk csak össze. Ami más volt ebben a reggelben a többihez képest a túrára való készülődés hiánya mellett, hogy elromlott az idő… Nem mosolygott ránk a napocska, csak lógott az eső lába, elbújtak a felhők mögött a hegyek és bizony elég hűvös, barátságtalan idő lett…

Kiköltözés után a Lengyel-Tátra fővárosa, Zakopane felé vettük az irányt. Sétáltunk a főutcán, majd vásároltunk ajándékokat és finom helyi sajtokat a piacon. A piac mellől indul a Gubalowka hegyre vezető fogaskerekű vasút, amely a két világháború között épült.

Zakopane a Magas-Tátra legnagyobb, legnépszerűbb és leghangulatosabb városa. A legismertebb, legfontosabb lengyel üdülőhely, Lengyelország téli fővárosának is nevezik. A város és környéke télen és nyáron egyaránt rengeteg lehetőséget kínál az odalátogatóknak. Nyáron lehet túrázni a környező hegyekben, de aquaparkja lévén már fürdőzési lehetőség is van, bob pályán is le lehet csúszni. Télen jó minőségű sífelvonóival a síelők és snowboardozók paradicsoma.

Sétánk során megcsodáltuk a fafaragásos gorál stílusban, a sajátos zakopanei, hegyvidéki építészeti stílusban alkotott villákat. A házak egy kicsit az egymásra merőlegesen elhelyezett kártyalapokból épített várakra emlékeztetnek. Ez a zakopanei stílus a mai napig nagyon népszerű, a házak, panziók még ma is ebben a száz éve kialakított stílusban épülnek, ide nem tudott szerencsére betörni a szocialista betonépítészet, mint a Tátra déli oldalán.

Fájó búcsút vettünk Zakopanétól és a Tátra gerinceitől, majd szép lassan elindultunk kis hazánk felé. Integettünk Zakopanénak és a környező hegyeknek, melyek oly sok feledhetetlen élményt nyújtottak az előző napok során. A beszámoló eleji miértre, aki nem tartott velünk, talán Ő is megkapta a választ, ha elolvasta a fenti sorokat és, ha teheti, legközelebb csatlakozik hozzánk, hisz nem tudom máshogy befejezni ezt a beszámolót, csak úgy ahogy elkezdetem: most már teljes mértékben megértem azokat, akik a hegyek szerelmeseivé válnak, újra és újra újabb csúcsok felé vágynak… Ezekről a napokról egyszer majd az unokáinknak is örömmel mesélünk!

Viszlát Zakopane, viszlát Tátra, ide biztos, hogy visszatérünk, de 2014 nyarán irány a Dolomitok, majd irány a Triglav!

2013 Andras Ducz / Powered by ENICRA